Itt van az ősz 2013-ban is

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRAŐsz csingervölgyben

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem. “

Őszi csendéletSzerintem az őszről, sokan vélekedünk hasonlóan , mint a bejegyzést indító vers költője Petőfi Sándor aki ezt a verset érdekes módon már majdnem télen írta  ( Erdőd, 1848. november 17-20.), Tehát ez volt az utolsó ősz az életében  . A költővel ellentétbe  én számos okot tudnék felsorolni, hogy mi okból szeretem az őszt. Az ősz az elmúlás kezdetének a jelképe, az iskolakezdés ideje és az arany, valamint a barna színek megtestesítője. Ez nagyon jól látszik a bejegyzésemben használt fényképeken is. Tehát az egyik indokom ami miatt én szeretem az őszt a szép színek, fotóbarát lévén, szeretek ilyenkor kimenni a természetbe képelni. Mivel nem csak ” fotós “, de kiskert tulajdonos is vagyok ezért az ősz itt is nagy szerepet játszik nálam, hiszen a kertészek, szőlészek egész éves munkának a gyümölcse is ilyenkorra érik be. Bevallom férfiasan, az elmúlt években kicsit hanyagoltam a kerti munkát, de idén talán a szép tavasznak is köszönhetően, megint kicsit aktívabb voltam a kertben.  A pár évvel ezelőtt ültetett gyümölcsfák is kezdenek termőre fordulni, idén a szilva fák és a Vilmos Körte fa is belehúzott. Posztom megírására a körte fa termése késztetett.Vilmos körte Ahogy már az előbb is említettem pár éves fáról van szó, volt már termése az előző években is, volt olyan év, hogy egy szem, de már 3-4 szem körte is termett rajta. Idén ennek a sokszorosa. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy oké, de ha ez most ősszel a nyakamba érik akkor mit tegyek vele, jó lenne, ha akkor is ehetnék körtét, ha már le érett a szőlő a szilva stb..  Ezért úgy dönt döntöttem, hogy még leszüretelek idő előtt , azaz mielőtt a fán érne be a körte. Persze azt eddig is tudtam, hogy a körte erősen utóérő gyümölcs, de konkrétan a Vilmossal még nem voltak tapasztalataim.  Hirtelen felindulásból csak egy részét szedtem le a terménynek, mégpedig azokat amik szinte önként beleugrottak a ládikóba. ( A bejegyzés írásának már tegnap nekifogtam, ma amikor reggeli KV-t kortyolgatva beléptem  a facebookra Bálint gazda hasonló írása jött velem szembe, ő az alábbiakkal kezdi ) “

Kezdődik az almaszüret

A következő hetek legfontosabb munkája a télialma szüretelése.

A télialma utóérő gyümölcs, vagyis nem a fogyasztási érettség állapotában választjuk le a fáról, hanem korábban, amikor leszedve a legtovább és a legjobb minőségben tárolható. Általános szabály az, hogy a télialma-fajták gyümölcsét akkor kell leszüretelni és betárolni, amikor

1. az alma a fajtára jellemző nagyságát és színét elérte,

2. a magja barna és

3. könnyű csavarással leválasztható a termőnyársról.”

Ősz van beérett a körteA fenti sorok és az eltelt  pár nap is azt erősíti, hogy jó döntés volt leszedni, mert annak ellenére, hogy a hűvös sötét pincébe tároltam be, egy sorban úgy, hogy lehetőleg ne érintkezzenek egymással.  Ami nagyon fontos, és nem csak a körtére, hanem minden gyümölcsre zöldségre, sőt még a virágokra is hatással lehet. Mégpedig az, hogy ha egy éretlen gyümölcs mellett, van egy érett gyümölcs, akkor az az érett gyümölcs serkenteni fogja az éretlen gyümölcs érését. Ha megfigyeljük a hálós déligyümölcsöket, ott sem véletlen pld a citrom esetében, hogy 4-5 szem citrom között 1- maximum 2 érett citromot találunk. Tehát ha szeretnénk, hogy minél tovább elálljon akkor érdemes az érett , akár a félig érett gyümölcsöket távol tartani a még érésnek nem indult gyümölcstől. És, hogy miért írtam, hogy a virágokra is kihatással lehet? Az élelmiszertan tanárnőm szavai jutnak eszembe, figyeljük meg ha vágott virág és érett gyümölcstál is van a szobában akkor a virág sokkal előbb elhervad.Ősz - rohad a körte

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal, írj véleményt .

Várjuk a ti írásaitokat is.

Bálint gazda

Szeptember eleje: kezdődik az alma- és körteszüret című írása itt olvasható

Kertészkedéshez szükséges eszközöket nemsokára találsz a weboldalunkon is, vagy az McGoat webáruházban katt .

A körte Főbb összetevői Tápérték Javasolt napi bevitel százaléka
Energia

Szénhidrát

Fehérje

Összes zsírok

Koleszterin

Rost

58 Kcal

13.81 g

0.38 g

0.12 g

0 mg

3.10 g

3%

11%

<1%

0.5%

0%

7%

Vitaminok
Folsav

Niacin

Patoténsav

Piridoxin

Riboflavin

Tiamin

A-vitamin

C-vitamin

K-vitamin

K-vitamin

7 mcg

0.157 mg

0.048 mg

0.028 mg

0.025 mg

0.012 mg

23 IU

4.2 mg

0.12 mg

4.5 mcg

2%

1%

1%

2%

2%

1%

1%

7%

1%

4%

Elektrolitok
Nátrium

Kálium

1 mg

119 mg

0%

2.5%

Ásványok
Kalcium

Réz

Vas

Magnézium

Mangán

Foszfor

Cink

9 mg

0.082 mg

0.17 mg

7 mg

11 mg

0.10 mg

1%

9%

2%

2%

2%

2%

1%

Fito-tápanyagok
Béta karotin

BetaCrypto-xantin

Lutein-zeaxanthina

12 mcg

2 mcg

45 mcg

__

__

__

Megosztás

Címke: , , ,